Musorujsag
Élő Eredmények

Kínai bajnok, tüntető ausztrál – izzott a levegő a 400 gyors vb-dobogóján

m4sport.hu
A férfi 400 méteres gyorsúszás vb-döntőjében ezüstérmes Mack Horton néma távolságtartással tüntetett riválisa, az aranyérmet nyerő kínai Szun Jang ellen, aki vasárnap sorozatban negyedszer lett a világ legjobbja ebben a számban.

A két sportoló nemcsak a medencében rivális, Horton többször is nyíltan kritizálta a háromszoros olimpiai- és immáron tízszeres világbajnok Szunt, akit 2014-ben három hónapra tiltottak el doppingolás miatt, januárban pedig rendkívül érdekes körülmények között úszta meg az örökös eltiltást, annak ellenére, hogy testőrei segítségével doppingmintákat semmisített meg.

Több úszó, így például az amerikai Lilly King is felszólalt az ügyben, kijelentve, hogy Szun Jangnak nem szabadna rajthoz állnia Kvangdzsuban.

A vizes vb medencés úszóversenyeinek első napján Szun 7 tizeddel verte meg az ezüstérmes Hortont a férfi 400 gyors döntőjében. Az éremátadás közben Horton különös módon tüntetett Szun és az őt versenyezni engedők ellen: nem állt fel a dobogóra, majd a fotózásnál sem állt oda a kínai mellé, szemmel jól látható távolságot tartva.

(fotó: EPA/PATRICK B. KRAEMER) (fotó: EPA/PATRICK B. KRAEMER)

„Mindaz ami vele és körülötte történt, hangosabb annál, mint amit én valaha is mondhatnék”nyilatkozta az éremátadás után Horton, aki már a 2016-os riói olimpián is „csalónak” nevezte a doppingolással vádolt kínait.

„Szun lefröcskölt a bemelegítő medencénél, de nem reagáltam, mert nincs időm csalókkal foglalkozni”mondta három éve a játékokon.

További tartalmak