2018-as Labdarúgó-Világbajnokság

Vissza az

-ra

Élő stream csatornák X
×

Oszakai tragédia árnyékolja be a japán válogatott felkészülését

MTI
Nisino Akira szövetségi kapitány szerint a japán labdarúgó-válogatott néhány tagját sokkolta a hétfő hajnali, oszakai földrengés.
 

A szakember szerint több labdarúgója is aggódott a szerettei és családtagjai miatt, ez pedig hatással lehet együttese keddi, Kolumbiával szembeni találkozójára.

„Szeretném kifejezni együttérzésemet az áldozatok családjának, remélem, gyorsan sikerül helyreállítani a károkat” – mondta Haszebe Makoto, a távol-keleti együttes csapatkapitánya. Ő is hozzátette, hogy néhány csapattársa – akinek családja a környéken él – aggódott az otthoniakért, ez pedig nem volt jó hatással a felkészülésükre.

A japán csapat kedden, magyar idő szerint 14 órától Kolumbia ellen kezdi meg világbajnoki szereplését Szaranszkban. A H csoportban még Lengyelország és Szenegál kapott helyet.

A 6,1-es fokozatú, hétfő hajnali természeti csapásban négy ember meghalt, s több mint 300-an megsérültek. Oszakában ez volt a legintenzívebb szeizmikus hatás azóta, hogy 1923-ben elkezdtek átfogó méréseket végezni.