2018-as Labdarúgó-Világbajnokság

Vissza az

-ra

Élő stream csatornák X
×

Tunézia első számú kapusának véget ért a világbajnokság

MTI
Nem játszhat már az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon Muez Hasszen, a tunéziai labdarúgó-válogatott első számú kapusa, aki a csapat angolok elleni, hétfői nyitómeccsének elején szenvedett vállsérülést.
 

A Franciaországban született hálóőr a válogatott szerda reggeli közlése szerint visszautazik klubjához, a francia másodosztályban szereplő Chateauroux-hoz, s ott kap majd további kezeléseket.

Hasszen a 2-1-re elveszített hétfői találkozó elején, a Jesse Lingarddal történt ütközés során sérült meg, s ugyan ezt követően még néhány percig a pályán maradt, több nagy védést is bemutatott – többek között Harry Kane vezető gólja előtt is -, ám a 16. percben fájdalmai miatt le kellett cserélni.

A 23 éves futballista többször szerepelt a francia utánpótlás válogatottakban, az év elején vette fel a tunéziai állampolgárságot. Első mérkőzését márciusban játszotta a nemzeti együttesben.

Helyét az angolok elleni mérkőzésen Fárúk Ben Musztafi vette át a kapuban, s vélhetőleg a csapat második mérkőzésén, szombaton, a belgák ellen is ő véd majd.

Borítókép: Mouez Hassen számára véget ért a vb. (Fotó: EPA/Roman Pilipey)