2018-as Labdarúgó-Világbajnokság

Vissza az

-ra

Élő stream csatornák X
Tunézia
szövetségi kapitány:
Összesített statisztika
gól
5
labdabirtoklás
szöglet
10
lövés
36
kaput eltaláló lövés
12
sárga lap
4
piros lap
0
elkövetett szabálytalanság
45

Áttekintés Forrás: Wikipédia

Tunézia vagy Tunisz (arabul تونس), hivatalosan a Tunéziai Köztársaság (الجمهرية التونسية) ország Észak-Afrika mediterrán tengerpartján. Nyugatról Algéria, délkeletről Líbia határolja. Az ország területének 45%-át a Szahara homokja borítja. A megmaradó terület megművelhető. A vidék már az ókorban is fontos volt; először Karthágó városa jött létre Tunézia földjén, majd később a Római Birodalom része lett. Az ország fővárosa Tunisz.

Földrajz

Tunézia Észak-Afrikában található, Líbia és Algéria között. A Kis-Szirtisz vagy Gabeszi-öböl partján terül el.

Az ország területének fele a mediterrán tengerparti sávba sorolható (250–500 mm éves csapadékkal), míg maradék a Szahara része.

Hegyvidékeket általában északon találhatunk; ezt a részt a Tell- és a Szaharai-Atlasz láncai ágazzák be. A klíma itt mérsékelt, enyhe, esős telekkel, és forró, meleg nyarakkal. Tunézia területén mindkét hegység lealacsonyodik, de legmagasabb csúcsa még így is 1544 méter (Dzsebel Sambi). A két hegységet a Medzserda széles és jól megművelt völgye választja el egymástól. Nyáron csak öntözéssel lehet itt a földet művelni.

Az ország középső, Sousse (Szúsza) városától a Gabeszi-öböl közepéig tartó része minden tekintetben más, mint az északi rész. A széles parti síkságot fokozatosan emelkedő platószerű hegyvidék, a Szaharai-Atlasz keleti nyúlványai váltják fel. A csapadék rohamos csökkenése folytán nyoma sincs itt erdőségeknek. A legtöbb helyen még a fű is csak kínlódva nő meg. Mégsem kietlen ez a vidék, főleg nem a parti síkság, amelyet az arabok Szahelnek neveznek. Ez az ország gyümölcsöskertje. Olajfák sorakoznak sok km hosszúságban. A vidék száraz ugyan, de a talajvíz olyan magasan van, hogy az olajfák gyökerei elérik. Másik fontos termény a mandulafa.

A sűrűn lakott Dzserba-sziget egy üde pont a déli országrészben. Kútjai bőven ontják az édesvizet. Dúsan termő datolyaligetek és olajfaültetvények jellemzik.

Homoksivatag Dél-Tunéziában található. Sottok egész láncolata választja el az ország többi részétől.

Vízrajz

Jellegzetes képződmény a sott (chott). A szó olyan tavat jelöl, amelyik az év legnagyobb részében, vagy akár több éven át is száraz. A mederben földutakat is kijárhatnak az arra járók. Néha viszont jön az eső és a meder megtelik vízzel - rövid időre, míg elpárolog. Ilyen nagy, száraz tavak láncolata húzódik a Szahara északi peremén Algériától a tengerig. Legnagyobb közülük a Sott el-Dzserid. Környékén sok a források vizéből táplálkozó oázis. A legnagyobb oázis, a Tozeur.

Éghajlata

Meleg nyarú mediterrán, szubtrópusi sztyepp és sivatagi éghajlat a jellemző. A leghidegebb hónap középhőmérséklete 9-11 °C, a legmelegebbé 26-32 °C között változik. A hőmérséklet abszolút maximuma a sivatagos területeken meghaladja az 50 °C-ot, de másutt is 44-50 °C-ig emelkedik. A hőmérséklet abszolút minimumai mindenütt fagypont alá süllyednek, -1, -7 °C között változnak. Az évi csapadék a Földközi-tenger partvidékén 400–700 mm, az ország déli, sivatagi vidékén nem éri el a 100 mm-t. A csapadék legnagyobb része a téli félévben hull le. A nyár száraz, Tuniszban például csupán 4 mm a júliusi átlagos csapadék. A Szahara északi peremén fekvő Kebili oázisban 55,0 °C-ot mértek 1931. július 7-én, amely Tunézia és egyben Afrika legmagasabb hivatalosan mért hőmérséklete.

Élővilág, természetvédelem

Tunézia északi részén, a tengerparton és az Atlasz-hegység nyúlványain paratölgy, olajfa és örökzöld pisztácia jellemezte keménylombú erdők, magasabban aleppóifenyő alkotta mediterrán tűlevelű erdők nőnek. A hegyvidék déli oldalán főníciai borókából álló száraz cserjések és alfafű alkotta gyepek vezetnek át a sivatagba.

A keleti partvidék természetes növénytakaróját csaknem teljesen kiirtották, helyén száraz, cserjés, gyéren füves növényzet alakult ki. A sivatag jellemző törpecserjéi a keserűfűfélék, a karfiolcserje és a napvirág. A sós talajú területeken, a sottok vidékén sótűrő növényzet van, ballagófű, sóballa, sóvirág fajokkal.

A vádikat tamariskacserjések kísérik. A sivatagot datolyapálmás oázisok szakítják meg.

Állatvilága jellegzetesen mediterrán, beszűrődő afrikai elemekkel.

Nemzeti parkjai

  • Bouhedma Nemzeti Park
  • Boukornine Nemzeti Park
  • Chambi Nemzeti Park
  • El Feidzsa Nemzeti Park
  • Ichkeul Nemzeti Park
  • Dzsebel Chitana-Cap Négro Nemzeti Park
  • Dzsebel Orbata Nemzeti Park
  • Dzsebel Serj Nemzeti Park
  • Dzsebil Nemzeti Park
  • Szidi Toui Nemzeti Park
  • Zembra és a Zembretta-szigetek Nemzeti Park

A következő parkok a bioszféra-rezervátum részei is: Bouhedma, Chambi, Ichkeul, Zembra és a Zembretta-szigetek.

Természeti világörökségei

Az UNESCO világörökséggé nyilvánította az Iskul Nemzeti Parkot 1980-ban.

Történelem

Ókor

Tunézia első lakói a berber törzsek voltak, akik mára már csupán a lakosság töredékét képezik. A Krisztus előtti tizedik században föníciaiak telepedtek le. Karthágót a Kr. e. 8. században alapította a mai Libanon területéről érkezett nép. A vallásuk és kultúrájuk föníciai és kánaánita eredetű.

A legenda szerint Dido királynő alapította a várost. Karthágó lakói a közép-keleti isteneket tisztelték, mint például Baált és Tanitot.

A város a Kr. e. 6. században a térség központjává vált. Noha a rómaiak a településre egyszerűen csak punként vagy föníciaiként hivatkoztak, valójában világosan látható, hogy a Földközi-tenger nyugati medencéjének más föníciai települései függetlenek voltak Karthágótól. Az Itália elleni nevezetes inváziót a karthágói Hannibál vezette a második pun háború során. Ez kis híján megakadályozta a Római Birodalom további terjeszkedését. A várost a harmadik pun háború során Róma leigázta, az időszámításunk előtti második évszázadban. Ettől fogva Róma éléskamrája volt. Az 5. században egy időre a vandálok tartották uralmuk alatt, majd visszakerült immáron a Bizánci Birodalom kötelékébe.

Középkor

A 7. században arab muszlimok hódították meg Tunéziát. Ettől fogva egymást követő muszlim dinasztiák irányították az országot, amely életének nyugalmát berber lázadások zavarták meg. Az Aglabidák és Zírida-dinasztia uralkodása alatt Tunézia virágzott. A partokat ideiglenesen a szicíliai normannok tartották uralmuk alatt a 12. században. 1159-ben az országot meghódították az Almohádok. Őket a berber Hafsida-dinasztia (kb. 1230–1574) követte. Az ő uralkodásuk végén a part menti városokat Spanyolország szerezte meg, de a törökök hamar visszahódították. Török kori vezetői – a bejek vagy bégek – alatt Tunézia gyakorlatilag független volt.

Újkor és legújabb kor

A Husseintől származó bejek dinasztiája 1705-től 1957-ig vezette az országot. A késői 16. századtól a partvidék életében fontos szerepe volt a kalózkodásnak.

Francia protektorátus

Az 1800-as évek derekán az állam meggyengült. A bejek sorozatosan hoztak hibás döntéseket, amik a katasztrófa felé vezették Tunéziát. Franciaországban már felvetődött Tunézia meghódításának lehetősége, amikor a bej – modernizációs célokkal – hatalmas kölcsönt vett fel tőle. Nem sokkal később Tunéziából Algéria ellen portyákat indítottak, ami meggyorsította a francia döntést.

1878-ban titkos megállapodás jött létre Anglia és Franciaország között, amely eldöntötte az afrikai állam további sorsát. Annak ellenében, hogy Franciaország belenyugodott Ciprus angol meghódításába, Anglia hozzájárult, hogy Tunézia francia fennhatóság alá kerüljön. Franciaország 1880-ban támadott, és Tunézia 1881. május 12-én francia protektorátus lett.

A második világháború

A második világháborúban Tunézia a Vichy-Franciaország gyarmata volt. A német és olasz csapatok felvonulási területe lett a líbiai hadjáratban. 1942-43-ban az ellentámadás során Tunéziában találkoztak az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok hadműveletei. A szövetségesek legyőzték Rommel német és olasz csapatait, megtisztították tőlük Tunéziát.

Függetlenség

Az ország a függetlenségét 1956-ban szerezte vissza. A bej rövid időre újfent hatalomhoz jutott, azonban Habib Bourguiba vezetésével lemondásra kényszerítették. Az új elnök (aki korábban miniszterelnök volt) mély politikai és társadalmi változásokat indított el.

Bourgiba az iszlám vallásban visszatartó erőt látott. A vallási vezetők társadalmi súlyát csökkentette, hogy eltávolította őket az oktatásból és az igazságszolgáltatásból. Felszámolták a saría bíróságokat. A templomokat és a vallási intézményeket támogató személyek vagyonát elkobozták. Ez a politika végül a vallásos lakosság zavargásait váltotta ki. 1987-ben Zín el-Ábidín ben Ali belügyminiszter kijelentette, hogy Bourguiba mentálisan alkalmatlan feladatára, és nyugdíjba vonultatta egy palotába Monasztir városon kívül.

Ben Ali gyorsan lecsendesítette az iszlám ellenzéket azzal, hogy Mekkába zarándokolt, és a Ramadán ünnepét szigorúan betartandónak rendelte el. Hirtelen megszerzett hatalmát saját pártja is ellenezte. A fő ellenzéki párt távol maradt az 1994-es parlamenti választásoktól. Így a szavazatok 1%-át kapta Ben Ali 97,7%-ával szemben. Ezzel a Nemzetgyűlésben 10 képviselői helyet szerzett az ellenzék.

Ben Ali nyugatbarát, de diktatórikus hatalma megosztotta a tunéziaiakat, míg a magas munkanélküliség és a korrupció következményeként lakossági tüntetéssorozat kezdődött, amely aztán arab tavaszként vonult be a történelembe és végigsöpört az arab világon. Ben Ali 2011. január 14-én lemondott és Tunéziában békés úton demokratikus kormány alakult.

Államszervezet és közigazgatás

A 2011-es forradalom előtt

Zín el-Ábidín ben Ali elnök 1987 és 2011 között volt hivatalban, amikor Bourguiba visszavonulásra kényszerült. Az alkotmányt már kétszer is módosították maradásának érdekében: először kettőről három ciklusra, majd háromról öt ciklusra emelték meg az elnök újraválaszthatóságát. A kormányzó párt a Demokrata Alkotmányos Gyűlés volt, amely az egyetlen legális párt volt 25 évig.

Az elnököt ötéves ciklusra választották – gyakorlatilag erős ellenfél nélkül rendszerint Ben Ali győzött –, majd pedig az ő feladata volt a miniszterelnök és kormány kijelölése. A regionális helytartókat és helyi adminisztrátorokat szintén központilag határozták meg.

Tunézia törvényhozó testülete egykamarás volt, 182 képviselő számára kínált helyet. Ebből húsz százalék volt az ellenzék számára fenntartva. Az utóbbi egy jelentős szerepet játszott, ha egy terület tanácskozott, soha nem indított új törvényjavaslatot, és gyakorlatilag kisebb változtatásokkal mindig elfogadta a kormányzó párt által előterjesztett javaslatokat. Hat olyan ellenzéki párt is létezett, aminek gyakorlati jelentősége nem volt. A tunéziai demokrácia legnagyobb hiányossága a szabad ellenzéki vélemény jogának hiánya volt. A más véleményen lévő embereket rutinosan gátolták: elegendő egy látogatást tenniük egy tiltott weblapon, és máris bűncselekményt követtek el. Az ország csak és kizárólag cenzúrázott internet-hozzáférést engedélyezte a lakói számára. Ez a cenzúra is az ellenzék meggátolására szolgált: a hatalommal szemben álló, vagy éppenséggel a kormányt kritizáló francia weboldalak megtekintése tiltott (akár csak a pornográf oldalaké).

1987-ben az Iszlám Irányzat Mozgalmából származó fenyegetés adta az ürügyet Zín el-Ábidín ben Ali számára, hogy egy vérontás nélküli módon kerüljön hatalomra (Lásd: Története/Legutóbbi történelem). Ettől kezdve Ben Ali igen erőszakos politikát folytatott a fundamentalistákkal szemben, de nehéz meghatározni a siker mértékét egy olyan nemzetben, ahol sok minden titkosnak tekinthető.

Ben Ali elnök vezetése alatt Tunézia hosszú távú politikájának többek közt fontos pontja volt a nyugati világgal, illetve Európával való jó kapcsolatok ápolása, és az arab valamint afrikai területi csoportosulásokban való aktív szerepvállalás.

Bourguiba volt az első arab vezető, akit felszólítottak arra, hogy ismerje el Izrael állam jogos létezését (1965-ben, egy Jerikóban elhangzott beszéd során.) Az ország az Arab Liga központja volt 1979 és 1990 között. Az ország következetesen higgadt módon vett részt a nyugodt légkörű Közép-Keletért folytatott tárgyaláson. 1993-ban Tunézia – az első arab államként – vendégül látott egy hivatalos izraeli delegációt ennek eredményeként, és az izraeli állampolgárok szabadon utazhatnak be Tunéziába (izraeli útlevéllel). Ezzel Tunézia elismerte Izraelt.


Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás a 2011-es forradalom után

Az arab tavasz a diktatúrát elsöpörte. A tiltakozáshullámot az váltotta ki, hogy egy utcai árus 2010-ben felgyújtotta magát. Az első szabad választásokon Moncef Marzoukit választották elnöknek. A sharián alapul jogrendet eltörölték, megteremtve ezzel a szekuláris államot. 2013-ban az egyik vezető politikust, Chokri Belaidot megölték. A szélsőségesek ezt követően több terrortámadást is elkövettek, de a demokratikus átalakulást nem tudták visszafordítani.

A választásokon minden húszéves kor feletti tunéziai állampolgár részt vehet. A polgármestereket és a települési tanácsokat helyi népszavazások útján választják. Az igazságszolgáltatás független. A hadsereg hivatásos, és politikai célokat nem szolgál.


Nemzetközi kapcsolatok

Jelenleg Tunézia vitatja a líbiai felségterületet tőle elválasztó tengeri határt. Málta és Tunézia egyezkedik a tengeri területek gazdasági kihasználásának jogán, részben az ott megtalálható olaj miatt.

Politikai pártok

Közigazgatási beosztás

Tunézia 24 kormányzóságra van osztva. Ezek az alábbiak:

Védelmi rendszer

Népesség

Általános adatok

  • A népesség megoszlása kor szerint (2006-os becslés):
    • 0-14 éves: 24,6% (férfi 1,29 M / nő 1,21 M)
    • 15-64 éves: 68,6% (férfi 3,5 M / nő 3,47 M)
    • 65 éves vagy idősebb: 6,7% (férfi 327 e / nő 358 e)
  • Átlag életkor:
    • Teljes népesség: 27,8 év
    • Férfi: 27,3 év
    • Nő: 28,3 év
  • Természetes szaporulat: 0,99%

Népesebb települések

Etnikai megoszlás

Habár a lakosság nagy többsége önmagát arabnak tekinti, a genetikai állomány csupán 20%-a ilyen eredetű. Az elmúlt évezredek során számos nép hagyta nyomát Tunézián: a berberek, a föníciaiak, a rómaiak a vandálok, az arabok, az oszmánok, a franciák, a mórok és a zsidók.

  • arab 98%
  • európai 1%
  • zsidó vagy más 1%

Nyelvi megoszlás

A hivatalos nyelv az arab, de a kereskedelemben a franciát is használják.

Vallási megoszlás

A lakosság zöme (99%) szunnita iszlám vallású. Vallási eredetű háborúra, megkülönböztetésre nincs példa. A délen található Dzserba-szigeten 2000 éve megtalálható egy zsidó csoport, de ennek létszáma csökkent. Napjainkban a zsidókat főleg a fővárosban találhatjuk meg. Nem jelentős csoportot képeznek még a keresztények.

Szociális rendszer

Gazdaság

Általános adatok

Tunézia gazdasága változatos, egyaránt megtalálható benne a mezőgazdaság, a bányászat, az ipar és a szolgáltatás is. Az utóbbi időben a privatizáció növekedett, a magánszféra jelentősége nőtt. A kormányzat egyszerűsítette az adózási rendszert, és barátságosabb a hozzáállása az adósságokhoz. A szilárd gazdaságban a kereskedelem és a turizmus jelentősége nagy. 1998. március 1-jén hatályba lépett egy olyan egyezmény Tunézia és az Európai Unió között, amely értelmében az ország a következő évtizedben fokozatosan meg fogja szüntetni a kereskedelmi akadályokat közte és az EU között. A szélesebb körű privatizáció elősegíti a külföldi beruházások megjelenését. 2008-ban Tunézia az Európai Unió partnerévé válik.

  • GDP: 83,54 milliárd $
  • GDP (valódi növekedés): 4,3%
  • GDP/fő: 8300 $
  • GDP – megoszlás szektorok szerint: mezőgazdaság 13,8%; ipar 30,7%; szolgáltatás 55,6%.
  • Munkaképes lakosság: 3,41 millió
  • Foglalkoztatási ágak: mezőgazdaság 55%; ipar: 23%; szolgáltatás: 22%.
  • Munkanélküliségi ráta: 13,5%
  • Lakosság a szegénységi küszöb alatt: 7,4%
  • Infláció: 3,2%
  • Mezőgazdasági termékek: olajbogyó, olívaolaj, gabona, paradicsom, narancs- és citromfélék, cukor, datolya, mandula; marhahús, tejtermékek
  • Elektromosság – termelés: 11,56 milliárd kWh
  • Elektromosság – felhasználás: 10,76 milliárd kWh
  • Elektromosság – export: 10 millió kWh
  • Elektromosság – import: 5 millió kWh

Gazdasági ágazatok

Mezőgazdaság

Tunézia mezőgazdaságának vezető ága a földművelés, mely nagyjából fedezi az itteni szükségleteket. Legfontosabb terményei a búza, árpa, burgonya, szőlő, narancs és a zöldségfélék valamint az olajbogyó, a sivatagi oázisokban pedig a datolya. Az állattartás: a csapadékosabb területeken a szarvasmarha, míg a szárazabb területeken a juhok és a kecskék legeltetése.

Ipar

Az ország ásványkincsekben gazdag, melyek közül a foszfát világgazdasági jelentőségű, de található itt kőolaj, földgáz és vasérc is. Az itt bányászott termékek egy részét a helyi ipar használja fel, (például a műtrágya-, kénsavgyártás, kohászat, acélgyártás) míg másik részét exportálják. A feldolgozóipart főként a textilipar valamint az összeszerelő üzemek (hajógyártás, autóösszeszerelés) képviselik, de fejlődik az elektronikai és az elektrotechnikai ipara is. Emellett keresettek a hagyományos kézműipari termékei is; kerámia, bőráru, és a szőnyegek.

Kereskedelem

Főbb kereskedelmi partnerek 2012-ben

  • Export: Franciaország 26,3%, Olaszország 16,0%, Németország 9,4%, Líbia 7,9%
  • Import: Franciaország 20,2%, Olaszország 16,9%, Németország 7,5%, Kína 6,1%

Turizmus

Tunézia az 1970-es években nyitott a turizmus előtt. Az észak-afrikai méretekben kis ország a legjelentősebb turizmussal rendelkező afrikai országok közé emelkedett.

Az idegenforgalom túlnyomó része a tengerpartra koncentrálódik. A Földközi-tenger partjainak teljes hosszában turisztikai zónákat alakítottak ki. A tömegturizmusra alapozva szállodaláncok épültek.

Közlekedés

Közút

A tunéziai közlekedési hálózat központja a főváros, Tunisz. 2004-ben 18 997 km közúthálózat volt Tunéziában, amiből 12 310 km szilárd burkolatú volt. Az ország közúton megközelíthető Algériából, Marokkóból, Egyiptomból és Líbiából. A fontosabb városok között jó utak húzódnak.

Autópálya a főváros, Tunisz és Sousse között húzódik, továbbá ez folytatódni fog Sfaxig.

Vasút

Tunéziában összesen 2152 km vasútvonal van; ebből 468 km normál nyomtávú (1435 mm-es), valamint 1674 km keskeny nyomtávú (1000 mm-es). Az ország vasúthálózata nem jelentékeny, inkább a magyar HÉV-hez hasonló jellegű. Vasúton Algériából és Marokkóból közelíthető meg Tunézia.

A vonalakat az SNFCT, a tunéziai vasúttársaság üzemelteti.

Egyéb

Tunézia egy kiterjedt vezetékrendszerrel rendelkezik: az országban 3059 km földgázvezeték, 1203 km olajvezeték és 345 km finomított szénhidrogén vezeték húzódik.

Az ország legfontosabb kikötője Tuniszban található. Ezen kívül fontos kikötővárosok: Bizerte, Gabès, La Goulette, Sfax, Sousse és Zarzis.

A tunéziai kereskedelmi flotta 7 (legalább 1000 bruttó regisztertonnás) hajóból áll.

Tunézia – a nagy turizmusnak köszönhetően – 30 repülőtérrel rendelkezik, melyek számos nemzetközi járatot is fogadnak. A legfontosabb a tuniszi Al-'Uwaynah repülőtér, de fontosak Sfax, Houmt Essouk, Monastir, Touzeur és Tabarka repterei is. A nemzeti légitársaság a TunisAir.

Kultúra

Kulturális intézmények

Kulturális világörökség

Tunéziában az UNESCO a következő helyszíneket nyilvánította kulturális világörökséggé:

  • Tunisz medinája - hagyományos óváros Tunisz városban;
  • Karthágó romjai - az ókori Karthágó fővárosának maradványai;
  • Az el-Dzsemi amfiteátrum a rómaiak jelenlétének emléke;
  • Kerkaván pun városa és nekropolisza (temetője);
  • Szúsza medinája (óvárosa);
  • El-Kajraván;
  • Dugga/Szugga.

Művészetek

Sport

Tunézia 2 fontos sportja a labdarúgás és a kézilabda. 2004-ben az ország rendezte az afrikai kupát (labdarúgás). Eddig négy alkalommal vettek részt a világbajnokságon: 1978, 1998, 2002, 2006. Fontosabb egyesületek: Espérance Sportive de Tunis, Club Africain, Étoile sportive du Sahel, Club sportif Sfaxien.

Kézilabda terén a férfiak 2005-ben a 4. legjobbak lettek a világon.

Ünnepek

Munkaszüneti napok

  • Január 1: Újév
  • Január 14: A Forradalom és Ifjúság Napja
  • Február: Maulid
  • Március 20: A függetlenség napja
  • Április 9: A mártírok napja
  • Május 1: Munka ünnepe
  • Július körül: Eid ul Fitr
  • Július 25: A köztársaság napja
  • Augusztus 13: nőnap
  • Szeptember körül: Eid al-Idha
  • Október körül: Hegire (iszlám újév)
  • Október 15: Eid El Jala (1963-ra emlékezve)

Jegyzetek

Források

  • Mari László: A világ országai ISBN 978-963-596-465-9
  • CIA World Factbook
  • Futó József: Afrika, 1963
  • Makó Bálint-Dallos Attila: Tunézia ISBN 963 243 844 2

További információk

  • Tunézia kormánya hivatalos weblap (Francia)
  • Tunézia képviselőháza hivatalos weblap (Arab)
  • AllAfrica.com – Tunisia hírösszefoglalók
  • Tunisia Media Online kormányzati hírek
  • The North Africa Journal üzleti hírek
  • Tunisia.com Guide to Tunisia
  • Tunézia a lap.hu-n
  • Tunézia történelmi látnivalói
  • Tunisia Daily
  • Online tunéziai demonstráció a diktatúra és személyi kultusz ellen
  • Tunisz magyar nyelvű útikalauz


Játékosok

  • Kapusok
  • A. Mathlouthi
  • F. Ben Mustapha
  • M. Hassen
  • Hátvédek
  • A. Maâloul
  • D. Bronn
  • H. Nagguez
  • O. Haddadi
  • R. Bedoui
  • S. Ben Youssef
  • Y. Benalouane
  • Középpályások
  • A. Khalil
  • B. Srarfi
  • E. Skhiri
  • F. Sassi
  • G. Chalali
  • M. Ben Amor
  • N. Sliti
  • S. Khaoui
  • Y. Meriah
  • Csatárok
  • A. Badri
  • F. Ben Youssef
  • S. Khalifa
  • W. Khazri