Musorujsag
Élő Eredmények

Fucsovics: Federer ellen semmi nem könnyű

M4 sport/m4sport.hu
Fucsovics – élete legjobb eredményét elérve – a világranglistán a 63. helyre jöhet előre.

Fucsovics Márton a legjobb 16 közé jutásért három szettben kikapott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon a tornát korábban ötször is megnyerő Roger Federertől. A magyar teniszező a nyolcaddöntőbe jutással így is az elmúlt 45 év legnagyobb magyar férfi teniszsikerét érte el.

A magyar klasszis pályafutása során először játszott Grand Slam-győztes teniszezővel és nem vallott szégyent, hiszen nagy küzdelemre késztette jóval esélyesebb ellenfelét, aki mellesleg címvédőként állt rajthoz. Fucsovics játékát jól jellemzi, hogy a második játszmában mind a hat adogatójátékát megnyerte.

A nyíregyházi teniszező pályafutása legjobb eredményét érte el, hogy bejutott a negyedöntőbe GS-versenyen. Ennek köszönhetően a jövő héttől a világranglista 63. helyére léphet előre. Elmondása szerint jó adogatásainak köszönhette, hogy sokáig meccsben volt Federerrel.

Fontos volt, hogy jöjjenek a szerváim. Az első két szettben még jól jöttek, a harmadikban már nem annyira. Próbáltam szerva-röptét játszani és minél többet a fonákjára játszani és feljönni a hálóra. De Federer ellen nem könnyű” – mondta Fucsovics a találkozó után.

További tartalmak