Musorujsag
Élő Eredmények

Szilágyi Áron csapatban bizonyítaná: még mindig fényes a magyar kard

Szilágyi Áron csapatban bizonyítaná: még mindig fényes a magyar kard

M4 Sport/m4sport.hu
Harcba száll harmadik olimpiai aranyáért Szilágyi Áron, aki kedden jelentette be, hogy biztosan pástra lép Tokióban, ahol csapatban bizonyítaná, hogy még mindig fényes a magyar kard.

A Vasas kétszeres olimpiai bajnok vívójában már a riói aranyérme után egy nappal megfogalmazódott, hogy nagyon hamar eltelik a következő olimpiai ciklus is, ennek szellemében készült az idei év során is. Szilágyi céljához nagyon fontosnak tartja, hogy a 2019 áprilisában kezdődő kvalifikációs időszakot már a megfelelő ranglistás pozícióból kezdje.

Izgalmasnak tartotta 2017-es esztendőt, hiszen volt ideje és energiája nemcsak az élsporttal foglalkozni, de elmerülni más tevékenységekben is. Ami a pástot illeti: döcögősen indult a szezon, bár ott volt a legjobbak között, az érem rendre elmaradt, ugyanakkor csapattal eredményes tudott lenni, de „sajnos pont az év legfontosabb versenyén, a világbajnokságon nem sikerült a legjobb formáját mutatni”.

„Megpróbáltam ugyanúgy készülni, ugyanannyit edzeni, ugyanazzal a szakmai stábbal, nagyjából hasonló irányelvek szerint felkészülni a vb-re, illetve az év fő versenyeire. De hát természetesen nem lehetett „lekopizini” a 2016-os évet” – jegyezte meg. Hozzátette, nem érezte, hogy motiválatlan lenne, netán fejébe szállt volna a második olimpiai arany.

Fotó: mno.hu Szatyor egy válogatón és az országos bajnoki döntőben is legyőzte vasasos csapattársát (Fotó: mno.hu)

„Világbajnok lett, olyan vívóvá érett, akire mindenki felnézhet, és akivel nagyon kemény csatákat vív az ember, és egyáltalán nem biztos, hogy győztesként jön ezekből ki” – jellemezte klubtársát, az egyéni világbajnoki címet szerző Szatmári Andrást, aki helyet követel a kétszeres olimpiai bajnok mellett. Szatyor kétszer is megverte idén, ez azonban csak még nagyobb munkára sarkallja őt.

Szilágyi Áron 2007 óta tagja a magyar kardválogatottnak, amellyel három olimpiát is megjárt, de csapattal még nem szerzett érmet. Pekingben hetedikként végeztek a srácok, a londoni játékokra ki sem jutottak, mert „a kvalifikációs időszakban elcsúsztak egy banánhéjon”, Rióban pedig nem rendeztek csapatversenyt.

„Azt érezzük, hogy Tokió lehet a mi lehetőségünk arra, hogy bizonyítsuk azt, hogy a magyar kard még mindig fényes” – fogalmazott az M4 Sport vívó magazinjában.

További tartalmak