Musorujsag
Élő Eredmények

Kulcsár Győző után Szász-Kovács Emese új edzője Peterdi András lesz

Kulcsár Győző után Szász-Kovács Emese új edzője Peterdi András lesz

MTI
Peterdi András irányításával készül az idei versenyekre Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok párbajtőrvívó.

Mestere, Kulcsár Győző szeptemberben bekövetkezett halála után a riói bajnok a még versenyzőként is aktív vívótársát kérte fel a közös munkára, már csak azért is, mert ő is Kulcsár Győző tanítványa volt.

„Azt hiszem, hogy engem már nem kell megtanítani vívni, de Andris azért tudja, hogy milyen iskolát kaptunk” – indokolta döntését az Echo televíziónak nyilatkozva a Vasas olimpiai aranyérmese. – „Saját bőrén ő is elég sokszor tapasztalta, hogy mi az, amit kapunk nap mint nap egy-egy iskolában, és azért emberileg is nagyon jóban vagyunk, ezért gondoltam azt, hogy talán ez egy jó edző-tanítvány kapcsolat is lehet” – tette hozzá.

Peterdi András kihívásnak, egyben nagy lehetőségnek tarja a közös munkát.

„Őt nem kell noszogatni vagy motiválni, mert pontosan tudja, hogy mit szeretne, mit akar elérni, úgyhogy ilyen szempontból nagyon könnyű a feladat. A másik részről pedig azért egy hatalmas kihívás vagy teher vagy nem is tudom, hogy mondjam, de nyilván egy borzasztóan nagy lehetőség is” – fogalmazott az ugyancsak válogatott Peterdi, aki vasárnap a Budapesti Honvéd SE csapatával megnyerte a férfi párbajtőr BEK-et.

Szász-Kovács Emese a decemberi országos bajnokságon nem indult, jelenleg kisebb sérüléssel küzd, és két héten belül kezdi a közös munkát új edzőjével.

Borítókép: Kulcsár Győző és Szász-Kovács Emese (Fotó: 24.hu)

További tartalmak