Musorujsag
Élő Eredmények

Szilágyi Áron: Nem a mennyiségi, hanem a minőségi munkában hiszünk

MTI/M4 Sport
Három dolog is motiválja a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áront a július 15-én kezdődő budapesti vívó-világbajnokság előtt.

Az egyik, hogy itthon lesz a vb és biztosan fantasztikus lesz a hangulat. Másrészt ez egy olimpiai kvalifikációs vb lesz, ahol ha megszerezni nem is, de biztosítani tudják a kvótát a tokiói játékokra – fogalmazott az M4 Sporthíradójának a kardozó.

„Harmadszor pedig egyetlenegy érmem van egyelőre egyéniben világbajnokságról, egy bronzérem, 2013-ból Budapestről, és szeretném gyarapítani ezt a számot” – nyilatkozott.

Hozzátette: a vb előtti két hetet Telkiben tölti a csapat, ahol a „finomhangolás zajlik”. Elárulta, hogy idén is építettek be új elemeket a felkészülésbe, mind szakmai, mind erőnléti és mentális téren.

„Folyamatosan meg kell újulni, de egyelőre csak a vb-re készülünk, a jövő évi programot utána gondoljuk át” – mondta.

Szilágyi kiemelte, egy hazai rendezésű vb nemcsak a sportolóknak nagy dolog, hanem mindenkinek, aki ismeri sportágat, és benne él, valamint azoknak a gyerekeknek, akik most ismerkednek a sportággal.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Egyedülálló sorozatot építhet Hosszú Katinka a vizes vb-n
Huszonkilenc versenyzőből álló csapatot hagyott jóvá a júliusi, dél-koreai vizes világbajnokságra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szombati elnökségi ülésén, elfogadva Sós Csaba szövetségi kapitány és Gellért Gábor, a nyíltvízi szakág vezetője előterjesztését.
Úszás