Musorujsag
Élő Eredmények

AZ UVSE győzelemmel, a BVSC vereséggel kezdett az Euroligában

AZ UVSE győzelemmel, a BVSC vereséggel kezdett az Euroligában

MTI
Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar bajnok UVSE a női vízilabda Euroliga budapesti selejtezőjében, a BVSC viszont súlyos vereséggel rajtolt ugyanebben a csoportban, a Dunaújváros pedig Barcelonában kapott ki.

Eredmény, női Euroliga, 2. selejtezőkör:
G csoport:
UVSE-Vuliagmeni (görög) 12-8 (3-1, 2-2, 4-3, 3-2)
A magyar csapat góldobói: Steffens 4, Keszthelyi 3, Sevenich, Parkes 2-2, Csabai 1

A negyeddöntőbe jutásért zajló sorozat első napján az UVSE az elején hátrányba került, de 1-1 után fordított, s már nem is engedte át a vezetést az amúgy szívósan ellenálló görögöknek. A Vuliagmeni 4-1-ről 4-3-ra, 7-3-ról 7-5-re, majd 10-6-ról 10-8-ra felzárkózott ugyan, ám igazán szorossá nem tudta tenni a találkozót, amelyen az UVSE részéről az új szerzemény, a kétszeres olimpiai és világbajnoki aranyérmes Maggie Steffens, és a csapatkapitány Keszthelyi Rita jeleskedett a leginkább: előbbi négyszer, utóbbi háromszor vette be a vendégek kapuját.

Kirisi (orosz) – BVSC-Zugló 16-8 (3-2, 5-2, 4-3, 4-1)
a magyar csapat góldobói: Leimeter 4, Gyöngyössy 2, Máté, Kele 1-1

A negyeddöntőbe kerülésért zajló második selejtezőkör első napján a BVSC – Gyöngyössy Anikó és Leimeter Dóra jóvoltából – 2-1-re vezetett ugyan az elején, utána azonban beindult az orosz pólós gépezet. 4-2-ről 4-3-ra még javított a BVSC, válaszul a Kirisi viszont sorozatban vette be a magyar kaput, és ötgólosra hizlalta előnyét (9-4). A harmadik negyedben tovább nőtt a különbség (12-6), a befejező játékrészben pedig – 14-7 után – Leimeter még egyszer betalált ugyan, a vége azonban súlyos, 16-8-as vereség lett.

Értékelések:

H csoport:
Sabadell (spanyol)-Dunaújváros 13-8 (4-3, 4-3, 2-1, 3-1)
a magyar csapat góldobói: Gurisatti 3, Vályi V. 2, Mchunu, Szilágyi, Garda 1-1

A negyeddöntőbe jutásért zajló sorozat nyitómeccsén a Dunaújváros – Gurisatti Gréta góljaival – kétszer is vezetett (0-1, 1-2), de még az első negyedben fordított az álláson a Sabadell (4-3). A második negyedben 5-5-ig tartotta magát a magyar együttes, utána viszont a spanyol gárda elhúzott 9-6-ra. A duplázó Vályi Vanda a harmadik játékrész elején 9-7-re még módosított, utána azonban már nem volt visszaút a Dunaújváros számára, a vége ötgólos vereség lett.

A körmérkőzéses sorozat vasárnapi zárásakor a kvartettekből az első két helyezett jut be az Euroliga legjobb nyolc csapata közé. A negyeddöntőben a csoportelsőket a négyesek második helyezettjeivel sorsolják össze.

A magyar csapatok szombati programja:
G csoport:
18.15 ó: UVSE-Kirisi
19.45 ó: BVSC-Vuliagmeni
H csoport:
20.30 ó: St. Andreu (spanyol)-Dunaújváros

További tartalmak