Musorujsag
Élő Eredmények

Műhiba történt a Világliga döntőjében, de nem óvnak a magyarok

m4sport.hu
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) álláspontja szerint játékvezetői műhiba történt a férfi világliga nyolccsapatos szuperdöntőjének szombati fináléjában – amelyet a magyar válogatott ötméteresekkel elveszített –, ennek ellenére nem óvják meg a mérkőzést.
MTI Fotó: Czagány Balázs

Az MVLSZ honlapja szerint a Montenegró elleni meccs második negyedének végén, Bátori Bence és Vladan Spaic páros kiállításánál, az időkérésnél a szakemberek (például Molnár Péter, az MVLSZ ellenőri bizottságának elnöke) elmondása alapján – a honlapon nem részletezett módon – műhibát vétettek a bírók.

Óvásra nem került sor, de Märcz Tamás szövetségi kapitány elmondta, beadvánnyal fordulnak majd a nemzetközi szövetség (FINA) felé, hogy „több ilyen ne forduljon elő”.

A Duna Arénában rendezett torna döntőjéről az edző úgy vélekedett, nagyon jól játszott a montenegrói csapat, „nehéz volt vele egyáltalán meccsben maradni”.

 „Ez sikerült, sőt volt esélyünk a győzelemre is, nem vallottunk szégyent. Megvan a győztes karakter a fiúkban, megmutatták, hogy előre tudnak lépni” – tette hozzá.

MTI Fotó: Czagány Balázs

Märcz emlékeztetett, a csoportkörben kikaptak Montenegrótól, a fináléban döntetlent játszottak, hiszen a rendes játékidő 9-9-re végződött, és reményét fejezte ki, hogy legközelebb legyőzik őket.

 „Az ötméteres-párbaj szerencse kérdése is, nekik ment jobban. Örülök, hogy ilyen szép hetünk volt, gratulálok a csapatnak” – fogalmazott a szakvezető.

A torna különdíjai közül kettőt is magyar vízilabdázó kapott, ugyanis Nagy Viktort a legjobb kapusnak, Vámos Mártont pedig a legértékesebb játékosnak (MVP) választották.

További tartalmak