Musorujsag
Élő Eredmények

Kevesen voltak, nem tudtak elnököt választani a vízilabdázók

m4sport.hu
A vasárnapra kiírt megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes lesz, így valószínűleg akkor már lesz elnök is.

Kemény Dénes szeptember elején mondott le a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöki posztjáról. A kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila, az addigi alelnök vállalta a jelöltséget a tisztségre és a mai közgyűlésen kellett volna őt megválasztani.

A szövetség honlapjának beszámolója szerint azonban a reggel 7 órára összehívott rendkívüli közgyűlésre olyan kevesen mentek el, hogy a szavazás érvénytelennek bizonyult.

A megismételt közgyűlésre 2018. szeptember 30-án, 10 órától a Duna Arénában kerül sor. Az ismételten összehívott rendkívüli közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes lesz.

Az alapszabály szerint a rendkívüli közgyűlés csak akkor lett volna határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkező képviselők fele, plusz egy képviselő jelen van. Ennek hiányában lesz szükség a megismételt rendkívüli közgyűlésre, ahol viszont már a jelenlévők létszámától függetlenül új elnököt választanak.

További tartalmak