A szezon végén visszavonul az olimpiai bajnok pólós

Kis Gábor úgy érzi, most még olyan szinten tudja befejezni a játékot, mint fénykorában űzte, és nem úgy beszélnek majd róla, mint aki felett eljárt az idő.

A szolnoki Kis Gábor és a ferencvárosi Varga Dénes a férfi vízilabda ob I. három győzelemig tartó fináléjának ötödik, FTC-PQS Waterpolo-Szolnoki Dózsa mérkőzésén a Császár-Komjádi Béla Sportuszodában 2018. május 26-án. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd) A szolnoki Kis Gábor és a ferencvárosi Varga Dénes a férfi vízilabda ob I. tavalyi, három győzelemig tartó fináléjában, az FTC-PQS Waterpolo-Szolnoki Dózsa mérkőzésén. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)



Meghoztam a döntést: abbahagyom a vízilabdát, a szezon végén visszavonulok. Ezzel a mondattal kezdte az olimpiai bajok vízilabdázó Kis Gábor azt az interjút, amely a vlv.hu szakportálon jelent meg.

A kiváló center elmondta, nem a korábban oly sok bonyodalmat okozó gerincsérve az oka visszavonulásának, egyszerűen úgy érezte, hogy eljött az idő. "Nagyon sok év eltelt, center vagyok, s 36 évesen azt kezdtem el érezni, hogy egy-egy meccs után a regenerálódási idő nagyon eltávolodott a számomra korábban megszokottól" - mondta Kis, aki korábban egy nap alatt kipihent egy nehéz meccset, most előfordul, hogy három napig tart, míg teljesen rendbe jön.

"Boldogok vagyunk a decemberben született Milán nevű, nagyon aranyos kisfiunkkal és megmondom őszintén, ha ő nem lenne, talán még gondolkoznék a folytatáson, így viszont egyszerűen szeretnék minél több időt vele és a családommal tölteni" - mondta a pekingi olimpián aranyérmet nyerő center.

A hatszoros magyar bajnok a jelenlegi szezonban igyekszik még csak a játékra koncentrálni, de jövőbeni tervei is részben a vízilabdához kapcsolódnak.

"Sosem idegenlégióskodtam, az egész pályafutásomat magyar csapatokban töltöttem. Gyakorlatilag végig az "elitben" voltam, olyan klubokban szerepelhettem, amelyek a legmagasabb célokat, bajnoki trófeák megszerzését tűzhették ki maguk elé. Márpedig nem akarom úgy befejezni a sportolói pályafutásomat, hogy akár a nézők, akár a szakemberek azt mondják egy-egy meccs után: "Hú, de jó játékos volt ez a Kicsi, csak hát, már nem a régi, lefőtt a kávé" - mondta a szolnokiak centere, aki szeretné úgy befejezni, hogy még ugyanolyan hatékony a vízben, mint a "régi szép időkben"!