Musorujsag
Élő Eredmények

A vízilabda új szabályai, amelyektől a „játékvezetők is teljesen megbolondultak”

A vízilabda új szabályai, amelyektől a „játékvezetők is teljesen megbolondultak”

m4sport.hu
A Nemzetközi Úszószövetség decemberben fogadta el a kínai Hangcsouban a vízilabdaszabályok módosításait, amelyek a jelenleg zajló zágrábi Európa Kupán már érvényben vannak.

A magyar férfi vízilabda-válogatott pénteken legyőzte Montenegrót és bejutott az Európa Kupa szombati elődöntőjébe, ahol 18 óra 30 perckor Olaszországgal mérkőzik a fináléba kerülésért. Az összecsapást élőben közvetíti az m4sport.hu.

A válogatott világbajnok kapusa, Nagy Viktor a VLV-nek beszélt az új szabályokról és a EK-negyeddöntőről: „Örülök a győzelemnek, de hát annak nem, hogy ilyen a bíráskodás, ettől nem lesz jobb a vízilabda. Jöttek új szabályok. Kvázi a cserén kívül én nem nagyon éreztem semmi újat, csak azt, hogy a játékvezetők is teljesen megbolondultak és össze-vissza fújtak ide is, oda is. Folyamatosan, leginkább oda. De most nem tudok mást mondani, csak azt hogy örülök.”

Annak érdekében, hogy átláthatóbb legyen, mi miért történik a medencében, a vlv.hu összegyűjtötte a fent említett szabálymódosításokat.

A zágrábi Európa Kupán már érvényben lévő szabálymódosítások:

– A támadóidő újraindulásakor (szöglet, blokk után) a támadóhoz visszakerülő labda esetén és kiállítás miatt újra kezdődő (emberelőnyös) támadás esetén az óra nem 30, hanem 20 másodpercről indul, ennyi idő van a támadásra. (Emberelőnynél kivétel, ha a kiállítás pillanatában 20 másodpercnél több ideje volt a támadó csapatnak, ez esetben az eredeti idő marad az órán.)

– A kaputól két méteren belüli körzetben elkövetett szabálytalanság esetén a szabaddobást nem feltétlenül a szabálytalanság konkrét helyétől, de a kétméteres vonalról kell elvégezni.

– A sarokdobást elvégző játékos nemcsak játékostársának passzolhat, hanem közvetlenül kapura lőheti a labdát, sőt, úszva elindulhat a labdával és ezt követően is kapura lőhet.

– Játék közbeni cserénél a bejövő játékos az alapvonal és a félpálya között bárhol bejöhet a játéktérre.

– Az időkérést jelző gombot a csapat stábja kezeli a kispadnál.

– Félidőben a szünet az eddigi öt perc helyett három perc.

– Hat méteren kívüli szabálytalanság esetén a labda nemcsak közvetlenül lőhető kapura, hanem a játékos lövés nélkül is játékba hozhatja, úszhat vele és ezt követően is rálőheti. (Ez utóbbi esetben a védő támadhatja őt.)

– A kapus a félpályán áthaladva is játékba avatkozhat, elvégezhet ötméterest – meccs közben és az esetleges szétlövésnél is.

– Az eddigi negyedenkénti egy időkérés helyett a mérkőzés időtartama alatt összesen kétszer kérhet időt egy csapat, ezt viszont bármikor, amikor birtokolja a labdát.

– Ha a kapu felé úszó (már csak a kapussal szemben lévő) támadó játékost a kaputól hat méteren belüli körzetben hátulról szabálytalanul (tehát nem csak a labdát érintve) akadályozzák a lövésben, játékvezetőnek büntetőt kell ítélnie.

– A hat méteres vonal körüli, tisztázatlan helyzetben a játékvezető rámutat a hat méteres vonalra. Ez esetben a szabaddobás közvetlenül kapura lőhető, ha ez a kézjelzés elmarad, nem lehet azonnal rálőni a labdát.

– A játékvezetők meccs közben rádiókapcsolatban vannak és kommunikálnak egymással, párbeszédüket a delegátus is hallja.

– A meccs videofelvétele alapján utólag szankcionálhatnak olyan szabálytalanságot (brutalitást), amit a játékvezetők a találkozó közben nem vettek észre. Elmarasztalás esetén a vétkes legalább egy mérkőzésre szóló eltiltást kap. A vizsgálatot csapat is kezdeményezheti (a lefújást követő 30 percen belül, 500 svájci franknak megfelelő összeg megfizetésével egyidejűleg), de a TWPC saját kezdeményezésére is eljárhat ilyen esetben.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek