Musorujsag
Élő Eredmények

Ráijesztett a favorit amerikaiakra a női pólóválogatott

mti
A házigazda magyar válogatott 12-9-re kikapott az olimpiai és világbajnok amerikai együttestől a Duna Arénában zajló világliga nyolccsapatos szuperdöntőjének keddi nyitófordulójában.

A találkozót a torna hivatalos megnyitója vezette fel, amelyen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy az ilyen eseményeken garantált a színvonalas szórakozás, a sok izgalom és a „bámulatos sportérték”, de ezen felül fontos, hogy a magyar fiatalok testközelből figyelhetik a vízilabda legjobbjait, mert pozitív hatással lehet a jövő generációjára a közvetlen kapcsolat a példaképekkel. „Ma, amikor a sportvilágban egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság és a kiemelt versenyek örökségének gondozása, akkor Budapest és a Duna Aréna példája lehet annak, miként használja ki egy város, egy létesítmény és több sportág egy esemény átütő sikerét éves, sőt évtizedes távlatban” – mondta Szabó Tünde.

A mérkőzés alaphangját Szilágyi Dorottya adta meg egy gyönyörű elhajlásos kapufás góllal, egy elhibázott amerikai fórt követően pedig Keszthelyi Rita ejtett gyönyörűen a hálóba, majd újra a magyar csapatkapitány villant egy óriási lövéssel. Jól működött a magyar védekezés, mégis egy éppen csak becsorgó lövéssel – szabad szemmel nem is nagyon lehetett megítélni, bent volt-e a labda – feljöttek a vendégek.

A második felvonás elején emberelőnyből egyenlített a sorozat 12-szeres győztese, majd egy magyar rövidzárlatot kihasználva – elhibázott magyar fór után megúszás – átvette a vezetést és növelte is előnyét. Keszthelyi büntetőből szépített, a túloldalon Kiley Neushul viszont nem élt az ötméteres adta lehetőséggel. Az amerikaiak újabb megúszásból szerzett góllal büntették a magyarok hibáját a nagyszünet előtt.

Úgy tűnt, a fordulás után az amerikaiak gyorsan lezárják a mérkőzést (8-4), a 19 éves Vályi Vanda gólja azonban reményt adott a magyaroknak, akik a Gurisatti Gréta által kiharcolt és Szilágyi által értékesített ötméteressel kettőre csökkentették a különbséget. Ez nagyon könnyen egy is lehetett volna, de Gurisatti közvetlen közelről ziccert hibázott.

A záró felvonást egy villámgyorsan értékesített fórral és egy gyors megúszásból szerzett góllal kezdte a tengerentúli gárda, és ezzel tulajdonképpen nagyjából 90 másodperc alatt el is döntötte az összecsapást.

Kasó Orsolya kapus a női vízilabda világliga nyolccsapatos szuperdöntőjének első fordulójában játszott Magyarország – Egyesült Államok mérkőzésen a Duna Arénában 2019. június 4-én (Fotó: MTI/Illyés Tibor

Bíró Attila tanítványai szerdán az oroszok ellen folytatják szereplésüket a tornán, amelynek győztese elsőként biztosítja helyét a jövő évi tokiói olimpián.

„Úgy gondolom, ezen a mérkőzésen, függetlenül attól, hogy belehibázgattunk bizonyos szituációkba, nem voltak rossz periódusaink” – kezdte értékelését a szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy azt kérte a találkozó előtt játékosaitól, hogy legyenek olyan periódusaik, melyekre a hét hátralevő részére építeni tudnak. „Ilyenek pedig voltak. Remélem több pozitív dolog a lesz a következő napokban” – mondta a szövetségi kapitány, ugyanakkor leszögezte, nem tetszett neki, hogy az amerikaiak két-három olyan gólt is lőttek, amelyeket magyar lehetőség előzött meg.

Az oroszok elleni szerdai összecsapásról szólva a tréner elmondta, fizikálisan az nem lesz ilyen kemény, ugyanakkor úszástudás tekintetében erősebb rivális lesz. „A célunk az, hogy valamilyen módon legyőzzük az oroszokat.”

Női világliga, szuperdöntő, Duna Aréna:
csoportkör, 1. forduló:
B csoport:
Egyesült Államok-Magyarország 12-9 (2-3, 4-1, 2-2, 4-3)
gólszerzők: Haralabidis, Musselman, M. Fischer 2-2, A. Fischer, Fattal, Williams, Steffens, K. Neushul, Seidemann 1-1, illetve Keszthelyi 4, Szilágyi 3, Vályi, Parkes 1-1

további eredmények:
Oroszország-Kanada 19-17 (3-3, 4-3, 1-5, 7-4, 4-2) – ötméteresekkel

A csoport:
Hollandia-Kína 15-7 (4-2, 4-2, 3-3, 4-0)
Olaszország-Ausztrália 11-9 (2-3, 5-3, 2-2, 2-1)

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1236659"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Az első negyedben elléptek a magyarok, a folytatásban viszont az amerikaiak érvényesítették a papírformát.
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2019/06/D__YT20190604008-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak