Musorujsag
Élő Eredmények

Ötödik lett a magyar pólóválogatott a Világliga Szuperdöntőjében

Ötödik lett a magyar pólóválogatott a Világliga Szuperdöntőjében

MTI
Az ötödik helyen végzett a magyar válogatott a férfi vízilabda világliga nyolccsapatos belgrádi szuperdöntőjében, Märcz Tamás együttese a torna vasárnapi zárónapján 15-13-ra nyert Japán ellen.

A két csapat csütörtökön a csoportkör harmadik fordulójában is találkozott egymással, a magyarok akkor 13-9-es győzelmet arattak. Az eltiltott Kardos Gergely mellett ezúttal Dőry Farkas és Várnai Kristóf maradt ki a keretből.

Az első negyed legérdekesebb jeleneteként a játékvezetők egy kérdéses esetnél alkalmazták a videobírót, amely a japánoknak kedvezett utólag Bisztritsányi Dávid védése után. A szokás szerint rengeteget úszó japánok támadásban csak emberelőnyben jelentettek veszélyt a kapura, a magyaroknak nem igazán kellett megizzadniuk ahhoz, hogy a nagyszünetre háromgólos különbség alakuljon ki (8-5).

Ahogyan a csoporttalálkozón, így ezúttal is a végjátékban lépett el igazán riválisától a magyar válogatott, és ugyan a japánok az utolsó percekben többször is eredményesek voltak, végül sima győzelmet aratott a Märcz-csapat.

A 16.45 órakor kezdődő szerb-horvát finálé győztese elsőként indulási jogot nyer a jövő évi tokiói olimpiára, míg a következő két kvótát júliusban a kvangdzsui világbajnokságon lehet megszerezni.

Eredmény, az 5. helyért:
Magyarország-Japán 15-13 (4-3, 4-2, 2-2, 5-6)
gólszerzők: Német, Bedő, Bátori 3-3, Erdélyi 2, Kovács, Nagy Á., Pásztor, Kállay 1-1, illetve Okawa 4, Inaba, Siga 3-3, Koppu, Josida, Araj 1-1

korábban:
a 7. helyért:
Kazahsztán-Kanada 17-16 (2-4, 3-3, 5-4, 3-2, 4-3) – ötméteresekkel

később:
a 3. helyért: Spanyolország-Ausztrália 15.00
döntő: Szerbia-Horvátország 16.45

További tartalmak