Musorujsag
Élő Eredmények

Győzelemmel búcsúzott Kiss Gergely

mti
Az olimpiai bajnokokból álló Millenium Masters csapata 16-12-re legyőzte a masters világ- és Európa-bajnok Oázis SC együttesét a Duna Arénában rendezett kétnapos vízilabda-gála zárásaként. Ez a találkozó volt Kiss Gergely hivatalos búcsúmérkőzése.

A mérkőzés előtt hosszú sorban vártak a szurkolók arra, hogy közös képet készítsenek a Millenium Masters tagjaival vagy aláírást kérjenek tőlük, köztük természetesen Kisstől. A világklasszis balkezest köszöntötte többi között a magyar szövetség, valamint korábbi klubjai közül a Honvéd.

Az egykori játékostársak, edzők és ellenfelek emlékeinek felidézésével, valamint fotókkal és videókkal színesített gálamérkőzésen Kiss Gergő kétszer is látványos gólt szerzett, a Duna Aréna közönségének nagy örömére.

A találkozó előtt az esti programban a világbajnoki negyedik női válogatott a kínaiakkal csapott össze, Bíró Attila együttese 9-8-ra kikapott.

A kétnapos fesztivál pénteki napjának csúcspontja a 2000-es sydneyi olimpia döntőjének „újrajátszása” volt, azt az összecsapást 13-8-ra nyerték Kemény Dénes korábbi tanítványai az oroszok ellen.

További tartalmak